2021. november 18-án gyújtották meg Tokajban az első adventi gyertyát. Az ebből az alkalomból tartott kézműves kirakodó vásáron iskolánk is képviseltette magát. Diákjaink a saját maguk által készített apróságokkal, finomságokkal kedveskedtek az arra járóknak.
„Irány Európa! Erasmus+ gyakorlat Csehországban és Olaszországban ”
Szakmai gyakorlat Prágában
október 10-30. között iskolánk 11 tanulója vett részt a Tempus Közalapítvány Erasmus+ szakképzési mobilitási pályázatának keretein belül szakmai gyakorlaton Csehország fővárosában, Prágában. A tanulók valamennyien 11-13. évfolyamos, vendéglátás-turizmus ágazaton tanuló szakácsok, vendéglátásszervezők és pincérek voltak.
Tanulóink öt kiváló minősítésű, Prága központjában elhelyezkedő hotelekben dolgoztak. A gyakorlat végeztével pozitív visszajelzéseket kaptak: szakmai tudásukkal minden esetben elégedettek voltak, illetve szívesen vették a fejlődésre való hajlandóságukat. A diákok nagyon sok tapasztalatot szereztek a reggeliztetésben, a cseh konyha jellegzetességeinek megismerésében, a nemzeti ételek elkészítésében.
Kiemelten fontos volt számunkra a tanulók idegen nyelvi kompetenciáinak fejlesztése. A külföldi gyakorlat abban is segítségükre volt, hogy sikerült új motivációt szerezniük az idegen nyelvek tanulásához.
A szabadidő egy részét igyekeztünk hasznosan eltölteni. Különböző programokból válogathattak a tanulók, elsősorban hétvégén: gokartozás, városnézés (több részre lebontva tekintettük meg Prága látványosságait), a prágai vár és múzeum meglátogatása, vásárlás a város legnagyobb bevásárlóközpontjaiban, séta a folyóparton, illetve vízibiciklizés.
A gyakornokok élményekkel, barátságokkal, új ismeretekkel és szakmai tapasztalattal gazdagon térhettek haza.
Iskolánk kereskedelmi ágazaton tanuló diákjai 2021.10.19-én szakmai kiránduláson vettek részt az Észak- Kelet Pro- Coop Zrt 3527 Miskolc, Fonoda utca 11-13 szám alatti nagykereskedelmi raktárában.
A nagy mennyiségű áruk, magas raktárak, a raktározás és az áru összeállítás elemei bemutatták tanulóinknak a tárolás fontos feladatait. Szárazáru raktárban, vegyi raktárban közel 9000 féle terméket láthattak, a friss áru raktárban 7000 termékkel ismerkedhettek meg. Modern árumozgató eszközökkel, áruszállító járművekkel találkozhattak. Aktív résztevői voltak egy rendelés összeállításának is. Mindezt a napi munka végzés alatt tekinthettük meg.
A 10.A osztály részére tanulmányi kirándulással egybekötött pályaorientációs szakmai napot szerveztünk 2021. szeptember 15-én.Az ilyen kirándulások nagyban hozzájárulnak a diákok gyakorlatorientált szemléletmódjának a megerősítéséhez, a környékbeli vendéglátóegységek megismeréséhez és segít a gyakorlati képzőhely kiválasztásában.
A kirándulás célpontjai voltak:
Tokaj Fesztiválkatlan – a Dereszla Bisztró (Bodrogkeresztúr) – a Sárga Borház (Disznókő dűlő) – a Mad Wine Borászat , az Első Mádi Borház, az Aszúház rendezvényközpont – és a Hotel Botrytis (Mád).
A Miskolci Egyetem jóvoltából vehettek rész tanulóink egy programban, melynek célja a nyelvtanulási módszerek szélesítése volt. A részletekről itt olvashatsz.
Az idén 25 éves Cisco Magyarország ötlete nyomán a Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda (HTTP) Alapítvány eszközpályázatot hirdetett a Szerencsi-, Nyíregyházi-, és a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum iskoláiban tanulók részére.
A támogatás célja a hátrányos helyzetű gyermekek beintegrálása a digitális oktatásba. A sikeres pályázatok eredményeképpen 40 tanuló kapott laptopot a Szerencsi Szakképzési Centrum iskoláiban tanulók közül. Az ünnepélyes átadásra 2020. december 16-án délelőtt került sor. A szerencsések között voltak a KERI diákjai is. Ők heten is átvehették Szabó István igazgató úrtól a jól megérdemelt eszközöket. Mindannyian nagy hasznát fogják venni, hiszen napjainkban megkerülhetetlen, nélkülözhetetlen a digitális írástudás. Különösen igaz ez a mostani, járvány miatt kialakult helyzetben. Gratulálunk a nyertes diákjainknak!
Iskolánk, a Szerencsi SZC Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, által rendezett online idegen nyelvi vetélkedő eredményhirdetésére 2020. december 14-én került sor. A kétfordulós versenyben általános iskolás csapatok vettek részt, akik angol illetve német nyelvű feladatokat oldottak meg az első fordulóban. A második forduló feladata egy idegen nyelvű prezentáció készítése volt, megadott szempontok alapján. A csapatok alapos és lelkiismeretes munkával rendkívül ötletes, leleményes, kreatív, részletesen kidolgozott és fantáziadús prezentációkat készítettek. A helyezést elérők értékes könyvjutalomban részesültek, a szervezők pedig minden egyes résztvevőt emléklappal jutalmaztak. A díjakat az iskola képviseletében Fekete Gyula igazgatóhelyettes, és Hetziné Csáki Júlia az idegen nyelvi munkaközösség vezetője, egyben a verseny főszervezője adta át személyesen ellátogatva a résztvevő iskolákba, a legszigorúbb járványügyi előírások betartásával. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő versenyt évről-évre az iskola idegen nyelvi munkaközössége szervezi.