Kategóriák
Híreink-kik

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – Gróf Zichy Erzsébet ösztöndíj

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – Gróf Zichy Erzsébet ösztöndíj

Hátrányos vagy nehéz szociális helyzetű, jó tanulmányi eredményű és szorgalmas tanuló támogatására

 

A Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Zichy Anna Pezsgőház pályázatot hirdet az intézmény tanulói számára tanulmányi célú támogatás elnyerésére.

  1. A pályázat célja

A pályázat célja olyan, hátrányos vagy nehéz szociális helyzetben élő tanuló támogatása, aki tanulmányi kötelezettségeit lelkiismeretesen teljesíti, kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkezik, szorgalmas, magatartása példamutató, valamint aktívan részt vesz az intézmény közösségi életében.

A támogatás célja, hogy hozzájáruljon a nyertes pályázó tanulmányainak eredményes folytatásához, a tanuláshoz szükséges megfelelő feltételek biztosításához, továbbá elősegítse továbbtanulási, illetve szakmai céljainak megvalósítását.

  1. A támogatás összege és időtartama

A pályázat keretében egy tanuló részesül támogatásban.

A támogatás összege:

50 000 Ft/hó, azaz havi ötvenezer forint.

A támogatás a 2026/2027. tanév 10 hónapjára, 2026 szeptemberétől 2027 júniusáig kerül folyósításra.

A támogatás teljes összege:

500 000 Ft, azaz ötszázezer forint.

A támogatás folyósításának feltétele, hogy a támogatott tanuló a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek a támogatási időszak alatt folyamatosan megfeleljen.

  1. A pályázók köre és a pályázat benyújtásának feltételei

Pályázatot nyújthat be az intézmény azon tanulója, aki:

  • nappali rendszerű szakmai oktatásban vesz részt;
  • hátrányos, halmozottan hátrányos vagy igazolhatóan nehéz szociális helyzetben él;
  • kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkezik;
  • tanulmányi kötelezettségeit rendszeresen, szorgalmasan és lelkiismeretesen teljesíti;
  • magatartása, valamint az intézményi közösséghez való viszonya megfelelő;
  • rendszeresen részt vesz a foglalkozásokon;
  • a támogatást tanulmányai eredményes folytatására, illetve továbbtanulási vagy szakmai céljainak megvalósítására kívánja felhasználni.
  1. A pályázatok elbírálásának szempontjai

A pályázatok értékelése során különösen az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:

a pályázó

  • szociális és családi körülményei;
  • tanulmányi eredménye és annak alakulása;
  • szorgalma és tanulmányi munkához való hozzáállása;
  • hiányzásainak mértéke és indokoltsága;
  • magatartása és iskolai viselkedése;
  • iskolai közösségi életében való részvétele;
  • továbbtanulási, szakmai és egyéb tanulmányi céljai.
  • Továbbá a támogatás várható szerepe a pályázó tanulmányainak eredményes folytatásában és a kitűzött célok megvalósításában.
  1. A pályázat benyújtásának módja és tartalmi követelményei

A pályázatot írásban, személyesen kell benyújtani az intézmény titkárságán.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a pályázó nevét és osztályát;
  • a pályázó rövid bemutatkozását;
  • családi és szociális helyzetének rövid ismertetését;
  • tanulmányi eredményének bemutatását;
  • szorgalmára, iskolai munkájára és közösségi tevékenységére vonatkozó információkat;
  • annak bemutatását, hogy a támogatás milyen módon segítené tanulmányai eredményes folytatását;
  • továbbtanulási, illetve szakmai terveinek rövid ismertetését és
  • ajánlólevelet.

Az intézmény a pályázatban foglaltak alátámasztása érdekében – indokolt esetben – további igazolások vagy dokumentumok benyújtását kérheti.

  1. A pályázat benyújtási határideje

A pályázat benyújtásának határideje: 2026. október 5.

A határidőn túl benyújtott pályázatok befogadására kizárólag különösen indokolt esetben, az iskola döntése alapján kerülhet sor.

  1. A pályázatok elbírálása

A határidőben benyújtott pályázatokat az iskolavezetés értékeli és bírálja el. A döntést a benyújtott pályázati dokumentáció, a tanulmányi eredmények, a tanuló iskolai munkája és közösségi tevékenysége, valamint a pályázatban bemutatott szociális körülmények együttes mérlegelése alapján hozza meg.

A támogatásban részesülő tanuló személyéről az iskolavezetés 2026. október 12. napjáig dönt.

A pályázókat az intézmény a pályázat eredményéről írásban tájékoztatja.

  1. A támogatás folyósításának és fenntartásának feltételei

A támogatás folyósításának feltétele, hogy a támogatott tanuló a támogatási időszak alatt:

  • tanulmányi kötelezettségeit folyamatosan és megfelelően teljesítse;
  • az oktatásban rendszeresen és szorgalmasan részt vegyen;
  • igazolatlan hiányzása ne legyen;
  • az intézmény házirendjében foglaltakat betartsa;
  • magatartása és az iskolai közösséghez való viszonya példás legyen.

Amennyiben a támogatott tanuló a fenti feltételeknek tartósan vagy súlyosan nem felel meg, a támogatás további folyósításának feltételeit az iskolavezetés felülvizsgálhatja, és indokolt esetben dönthet a támogatás folyósításának megszüntetéséről.

  1. Adatkezelés

A pályázati eljárás során az intézmény kizárólag a pályázat elbírálásához és a támogatás biztosításához szükséges személyes adatokat kezeli, a mindenkor hatályos adatvédelmi jogszabályok és az intézmény adatkezelési szabályainak megfelelően.

A pályázó szociális és családi helyzetére vonatkozó adatokat az intézmény bizalmasan kezeli, és azokat kizárólag a pályázati eljárás lefolytatásához szükséges mértékben és célból használja fel.

Kiskorú pályázó esetén a pályázat benyújtásához a törvényes képviselő közreműködése, illetve – amennyiben az adatkezelés jogalapja ezt szükségessé teszi – hozzájárulása szükséges.

  1. A pályázat benyújtásának helye és kapcsolattartás

Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

A pályázat benyújtásának helye: az intézmény titkársága

Kapcsolattartó: Baloghné Komáromi Tünde
Telefon: 47/352-611
E-mail: baloghne.tunde@the-kik.hu

Tokaj, 2026. szeptember 21.

Baloghné Komáromi Tünde
igazgató

Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum,
Szakképző Iskola és Kollégium