Kategóriák
Híreink-kik

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – Gróf Zichy Erzsébet ösztöndíj

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – Gróf Zichy Erzsébet ösztöndíj

Hátrányos vagy nehéz szociális helyzetű, jó tanulmányi eredményű és szorgalmas tanuló támogatására

 

A Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Zichy Anna Pezsgőház pályázatot hirdet az intézmény tanulói számára tanulmányi célú támogatás elnyerésére.

  1. A pályázat célja

A pályázat célja olyan, hátrányos vagy nehéz szociális helyzetben élő tanuló támogatása, aki tanulmányi kötelezettségeit lelkiismeretesen teljesíti, kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkezik, szorgalmas, magatartása példamutató, valamint aktívan részt vesz az intézmény közösségi életében.

A támogatás célja, hogy hozzájáruljon a nyertes pályázó tanulmányainak eredményes folytatásához, a tanuláshoz szükséges megfelelő feltételek biztosításához, továbbá elősegítse továbbtanulási, illetve szakmai céljainak megvalósítását.

  1. A támogatás összege és időtartama

A pályázat keretében egy tanuló részesül támogatásban.

A támogatás összege:

50 000 Ft/hó, azaz havi ötvenezer forint.

A támogatás a 2026/2027. tanév 10 hónapjára, 2026 szeptemberétől 2027 júniusáig kerül folyósításra.

A támogatás teljes összege:

500 000 Ft, azaz ötszázezer forint.

A támogatás folyósításának feltétele, hogy a támogatott tanuló a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek a támogatási időszak alatt folyamatosan megfeleljen.

  1. A pályázók köre és a pályázat benyújtásának feltételei

Pályázatot nyújthat be az intézmény azon tanulója, aki:

  • nappali rendszerű szakmai oktatásban vesz részt;
  • hátrányos, halmozottan hátrányos vagy igazolhatóan nehéz szociális helyzetben él;
  • kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkezik;
  • tanulmányi kötelezettségeit rendszeresen, szorgalmasan és lelkiismeretesen teljesíti;
  • magatartása, valamint az intézményi közösséghez való viszonya megfelelő;
  • rendszeresen részt vesz a foglalkozásokon;
  • a támogatást tanulmányai eredményes folytatására, illetve továbbtanulási vagy szakmai céljainak megvalósítására kívánja felhasználni.
  1. A pályázatok elbírálásának szempontjai

A pályázatok értékelése során különösen az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:

a pályázó

  • szociális és családi körülményei;
  • tanulmányi eredménye és annak alakulása;
  • szorgalma és tanulmányi munkához való hozzáállása;
  • hiányzásainak mértéke és indokoltsága;
  • magatartása és iskolai viselkedése;
  • iskolai közösségi életében való részvétele;
  • továbbtanulási, szakmai és egyéb tanulmányi céljai.
  • Továbbá a támogatás várható szerepe a pályázó tanulmányainak eredményes folytatásában és a kitűzött célok megvalósításában.
  1. A pályázat benyújtásának módja és tartalmi követelményei

A pályázatot írásban, személyesen kell benyújtani az intézmény titkárságán.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a pályázó nevét és osztályát;
  • a pályázó rövid bemutatkozását;
  • családi és szociális helyzetének rövid ismertetését;
  • tanulmányi eredményének bemutatását;
  • szorgalmára, iskolai munkájára és közösségi tevékenységére vonatkozó információkat;
  • annak bemutatását, hogy a támogatás milyen módon segítené tanulmányai eredményes folytatását;
  • továbbtanulási, illetve szakmai terveinek rövid ismertetését és
  • ajánlólevelet.

Az intézmény a pályázatban foglaltak alátámasztása érdekében – indokolt esetben – további igazolások vagy dokumentumok benyújtását kérheti.

  1. A pályázat benyújtási határideje

A pályázat benyújtásának határideje: 2026. október 5.

A határidőn túl benyújtott pályázatok befogadására kizárólag különösen indokolt esetben, az iskola döntése alapján kerülhet sor.

  1. A pályázatok elbírálása

A határidőben benyújtott pályázatokat az iskolavezetés értékeli és bírálja el. A döntést a benyújtott pályázati dokumentáció, a tanulmányi eredmények, a tanuló iskolai munkája és közösségi tevékenysége, valamint a pályázatban bemutatott szociális körülmények együttes mérlegelése alapján hozza meg.

A támogatásban részesülő tanuló személyéről az iskolavezetés 2026. október 12. napjáig dönt.

A pályázókat az intézmény a pályázat eredményéről írásban tájékoztatja.

  1. A támogatás folyósításának és fenntartásának feltételei

A támogatás folyósításának feltétele, hogy a támogatott tanuló a támogatási időszak alatt:

  • tanulmányi kötelezettségeit folyamatosan és megfelelően teljesítse;
  • az oktatásban rendszeresen és szorgalmasan részt vegyen;
  • igazolatlan hiányzása ne legyen;
  • az intézmény házirendjében foglaltakat betartsa;
  • magatartása és az iskolai közösséghez való viszonya példás legyen.

Amennyiben a támogatott tanuló a fenti feltételeknek tartósan vagy súlyosan nem felel meg, a támogatás további folyósításának feltételeit az iskolavezetés felülvizsgálhatja, és indokolt esetben dönthet a támogatás folyósításának megszüntetéséről.

  1. Adatkezelés

A pályázati eljárás során az intézmény kizárólag a pályázat elbírálásához és a támogatás biztosításához szükséges személyes adatokat kezeli, a mindenkor hatályos adatvédelmi jogszabályok és az intézmény adatkezelési szabályainak megfelelően.

A pályázó szociális és családi helyzetére vonatkozó adatokat az intézmény bizalmasan kezeli, és azokat kizárólag a pályázati eljárás lefolytatásához szükséges mértékben és célból használja fel.

Kiskorú pályázó esetén a pályázat benyújtásához a törvényes képviselő közreműködése, illetve – amennyiben az adatkezelés jogalapja ezt szükségessé teszi – hozzájárulása szükséges.

  1. A pályázat benyújtásának helye és kapcsolattartás

Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

A pályázat benyújtásának helye: az intézmény titkársága

Kapcsolattartó: Baloghné Komáromi Tünde
Telefon: 47/352-611
E-mail: baloghne.tunde@the-kik.hu

Tokaj, 2026. szeptember 21.

Baloghné Komáromi Tünde
igazgató

Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum,
Szakképző Iskola és Kollégium

Kategóriák
Híreink-kik

Tokaji diákok ismét a dobogón a V. Rákóczi Fesztivál főzőversenyén Borsiban

2026. szeptember 6-án immár ötödik alkalommal rendezték meg a Rákóczi Fesztivált Borsiban. A látogatókat számos program mellett a nemzetközi iskolai főzőverseny várta.
Iskolánk nagy lelkesedéssel képviselte negyedszer Tokajt ezen a gasztronómiai megmérettetésen, ahol minden csapat egy-egy olyan ország jellegzetes fogását készítette el, amelyet II. Rákóczi Ferenc is felkeresett élete során. A sorsolás nekünk a horvát konyhát hozta, így a csapat egy igazi klasszikussal, Pekával, valamint Rozatával készült a fesztivál vendégeinek. Iskolánk csapatát pedagógusaink – Baloghné Komáromi Tünde, Hetziné Csáki Júlia, Gyüréné Kassai Zita, Kovács Gyula, Kassai Zoltán és Nagy Péter – irányították, míg a főzés oroszlánrészét a diákok vállalták magukra: Csáki Dóra, Hódi Luca, Hornyák László és Gergely Botond szorgosan dolgoztak azon, hogy a látogatók elé kerüljön a gondosan elkészített fogás.
A nap végén a zsűri döntése alapján a tokaji csapat második helyezést ért el, ami méltó elismerése a közös munkának, az ízek harmóniájának és a lelkes felkészülésnek..

Kategóriák
Híreink-kik

Élményekkel teli pályaorientációs nap intézményünkben – jószolgálatiönkéntesség

GYIA-SZAK-25-0018 azonosító számú „Szívvel-lélekkel szakmát” – Jószolgálati
önkéntesség és pályaorientációs programok támogatása a szakképzésben pályázat
„Hivatásból, szeretettel” elnevezésű rendezvényünk 2026.március 19-20-án került
megrendezésre iskolánkban, 130 általános iskolás diák és kísérőik részvételével.
A második nap középpontjában az önkéntes jószolgálat állt. Diákjaink és oktatóink
közösen, szívvel-lélekkel készítettek kézzel készült ajándékokat, amelyek őszinte
törődésük és figyelmességük kifejezői is voltak. Az elkészült ajándékokkal a Szent
Lázár Időskorúak Otthonába és a BAZ Szociális és Gyermekvédelmi Központ Tokaji
Fogyatékosok Otthonába látogattak el, ahol egy rövid, szeretetteljes zenés műsorral
tették még meghittebbé az együtt töltött időt. A találkozások során nemcsak
ajándékok cseréltek gazdát, hanem mosolyok, kedves szavak és őszinte pillanatok
is.
Ez a nap túlmutatott egy egyszerű programon. Diákjaink megtapasztalhatták, hogy a
legkisebb figyelmesség is hatalmas értéket képvisel.

Kategóriák
Híreink-kik

Élményekkel teli pályaorientációs nap intézményünkben

GYIA-SZAK-25-0018 azonosító számú „Szívvel-lélekkel szakmát” – Jószolgálati
önkéntesség és pályaorientációs programok támogatása a szakképzésben pályázat
„Hivatásból, szeretettel” elnevezésű rendezvényünk 2026.március 19-20-án került
megrendezésre iskolánkban, 130 általános iskolás diák és kísérőik részvételével.
Az első napon a pályaorientáció került középpontba. A rendezvényt Baloghné
Komáromi Tünde igazgató asszony nyitotta meg, majd szakmai előadások
következtek. Az általános iskola után választható középiskola típusokat mutatta be
átfogóan Hetziné Csáki Júlia igazgatóhelyettes. A duális képzés világába Gyüréné
Kassai Zita igazgatóhelyettes vezette be a hallgatóságot. Végzős technikus
diákjaink – Mogyorós Ádám, Sami Tamara és Pápai Gergő – pedig hitelesen, saját
tapasztalataikon keresztül meséltek arról, milyen is „belülről” megélni a
szakmatanulást.
A szakmai előadások után egy fergeteges gasztronómiai show következett, ahol
egykori diákjaink: Bém Bence, Gerák Máté és Majoros Levente, akik ma már a
szakma elismert képviselői, meséltek iskolás éveikről és élményeikről miközben
finom kóstoló falatokat készítettek a nézőközönségnek.
A délelőtt folyamán a diákok hat interaktív állomáson próbálhatták ki magukat – nem
pusztán szemlélőként, hanem aktív résztvevőként. A vendéglátás világa szó szerint
életre kelt: a tanulók, koktélokat kevertek, kávét főztek, valamint
szalvétahajtogatással és mini desszertek díszítésével ismerkedtek meg, Cézár
salátát készítettek, miközben a kreatív tálalás fortélyait is elsajátíthatták.
A szociális ágazat szintén testközelbe került, hiszen a résztvevők betekintést
nyerhettek a babagondozás alapjaiba, kipróbálhatták az elsősegélynyújtás lépéseit,
valamint megismerkedhettek a szükséges eszközök használatával is. Emellett a
kereskedelem és a modern technológia világa sem maradt ki a programból: a diákok
kasszakezelést gyakoroltak, árufeltöltési és csomagolási feladatokat végeztek,
valamint vonalkódolvasással és interaktív játékokkal is találkoztak.
A BOKIK tanácsadóinak köszönhetően különleges élményt jelentett a VR
szakmaszimulátor kipróbálása, amelynek segítségével a tanulók szinte
„beleléphettek” a különböző szakmák világába. A program színvonalát tovább
emelte, hogy valós piaci szereplők is bekapcsolódtak: a Kispatak 2000 Kft. látványos
standokkal és frissen sütött kóstolókkal érkezett, míg az Unilever termékbemutatóval,
modern gasztronómiai megoldásokkal és desszertkóstolóval gazdagította az
eseményt.
A chipskóstolástól a fűszerfelismerésig minden állomás egy közös célt szolgált:
élményen keresztül tanítani, és valódi pályaképet adni a diákok számára.

Intézményünk továbbra is elkötelezett amellett, hogy a jövő szakembereit ne
csak képezze, hanem inspirálja is. Mert hisszük: a jó döntések élményekből
születnek.

Kategóriák
Híreink-kik

Büszkék vagyunk volt diákjainkra!

Örömmel és büszkeséggel osztjuk meg a hírt, hogy négy – korábban pénzügyi-számviteli ügyintézőnek tanult – diákunk diplomát szerzett gazdálkodási és menedzsment szakon, a Tokaj-Hegyalja Egyetemen. A diplomaosztó ünnepségre február 06-án került sor, amely egy fontos mérföldkő volt számukra – és számunkra is.
Ez az eredmény is bizonyítja, hogy az itt megszerzett tudás és kitartás kiváló alapot ad a továbbtanuláshoz és a jövő építéséhez. Bízunk benne, hogy példájuk inspirációt jelent jelenlegi középiskolai diákjainknak is: merjetek nagyot álmodni, tűzzetek ki célokat, és folytassátok tanulmányaitokat a felsőoktatásban!
Szívből gratulálunk a friss diplomásoknak, további sok sikert kívánunk nekik az élet minden területén!

Kategóriák
Híreink-kik

Alapítványi bál 2026

2026. február 7-én ismét ünnepi díszbe öltözött iskolánk ebédlője. Alapítványi bálunk
ezúttal is felejthetetlen élményt nyújtott a résztvevők számára. A vendégek egy
estére kiszakadhattak a mindennapokból, és együtt élvezhették a szórakozás, a tánc
és a közösség erejét.
Az est során háromfogásos, tányérszervízes vacsora várta a bálozókat, amelyet éjféli
menü, koktélbár, szórakoztató játékos programlehetőségek és büfé egészített ki. A jó
hangulatról zenés műsor, látványos fotófal és izgalmas tombolasorsolás
gondoskodott.
A talpalávalót retro stílusban DJ Graffy szolgáltatta.
Az Alapítványi Bál 2026-ban is bebizonyította, hogy nemcsak egy elegáns
rendezvény, hanem egy olyan közösségi esemény is, amely erősíti az
összetartozást, és hozzájárul iskolánk céljainak megvalósításához.
Köszönjük minden résztvevőnek, támogatónak és segítőnek, hogy jelenlétükkel és
munkájukkal hozzájárultak az este sikeréhez.

Kategóriák
Híreink-kik

KERMESTEREK vetélkedője

2025. december 4-én iskolánk 3/11.C osztályos kereskedelmi értékesítő tanulói a Tesco Gyöngyei csapata a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában megrendezett KERMESTEREK vetélkedőjén 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Bódi Amanda Kinga, Glonczi Krisztián, Vadászi Dániel. Felkészítő tanáruk: Gálya Marianna.
Gratulálunk a csapatnak és felkészítő tanáruknak!

Kategóriák
Híreink-kik

Nyílt nap a Tokaj-Hegyalja Egyetemen

Diákjaink 2025. december 4-én ellátogattak a Tokaj-Hegyalja Egyetem nyílt napjára.
A rendezvény egy általános tájékoztatóval indult, amelynek keretében Prof. Dr. Kéri Szabolcs rektor úr és Toma Kornélia rektori biztos asszony tájékoztatták a jelenlévőket az egyetemen folyó képzésekről és a felvételi eljárás rendjéről. Ezt követően az egyetem egyik hallgatója bemutatta az ott folyó diákéletet. A nyílt nap ezután az egyetem falai között folytatódott, megtekintettük az intézmény épületét és részt vettünk az egyes szakok interaktív bemutatóján.
Végzős diákjaink így tudatosan készülnek a pályaválasztásra és a továbbtanulásra.


Kategóriák
Híreink-kik

Pályaorientációs nap iskolánkban

2026. január 15-én iskolánkban pályaorientációs napra került sor, amelyen
valamennyi diákunk részt vehetett. A program az iskola három különböző
helyszínén zajlott, ahol tanulóink számos érdekes, informatív és szemléletformáló
előadást hallgathattak meg.
A nap során több külső szakember és meghívott előadó is megosztotta
tapasztalatait a diákokkal:
A rendőrség képviselője a szakma népszerűsítéséről tartott előadást.
A Magyar Honvédség a toborzás és a katonai életpálya lehetőségeit mutatta be.
Fenntartónk, a Tokaj-Hegyalja Egyetem képviselője, Dr. habil. Remenyik Bulcsú
intézetigazgató, tanszékvezető, egyetemi docens ismertette az egyetem képzéseit,
szakjait és ösztöndíjlehetőségeit. Iskolánk volt diákja, Szacskó Bianka az egyetemi
életről és a továbbtanulás tapasztalatairól beszélt.
Dr. Tarnai Gábor, az Előre Vizisport Kft. ügyvezetője a munkaerőpiaci lehetőségekről
és az ösztöníjakról nyújtott hasznos, gyakorlatias tájékoztatást diákjaink számára.
Iskolánk védőnője Pápai Angelika az okoseszközök tudatos használatáról tartott
előadást.
Óraadóink, Tóvizi Tamás mentőtiszt és Chrabák Csilla diplomás ápolónő a
szociális ágazatról és az elsősegélynyújtás alapjait mutatta be gyakorlatorientált
előadásban.
Gergely Csaba oktatónk bűnmegelőzés témakörben, valamint a debreceni
javítóintézetben szerzett tapasztalatairól osztotta meg gondolatait.
Az iskolánkban folyó szakmai munkáról, képzésekről, ágazatokról,
szakmaválasztásról és az iskolán belüli továbbtanulási lehetőségekről
Baloghné Komáromi Tünde, Gyüréné K. Zita, Gálya Marianna, Lőwy Péter és
Kassai Zoltán tartottak tájékoztató előadásokat.
A pályaorientációs nap célja az volt, hogy diákjaink valós, hiteles információk
alapján, személyes élményeken keresztül kapjanak segítséget jövőjük tervezéséhez.
Köszönjük minden előadónak és közreműködőnek az értékes munkát!

Kategóriák
Híreink-kik

Az adventi időszak különleges pillanatai az iskolánkban

Az idei advent a THE Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium falai között a közösség erejéről és az együtt megélt ünnepi pillanatokról szólt. A karácsonyi készülődés a közös karácsonyfa-díszítéssel vette kezdetét, majd diákjaink nagy lelkesedéssel vettek részt az ajtódíszítő és teremdíszítő versenyen, miközben az ünnepi díszbe öltözött aula az adventi várakozás központjává vált. Oktatóink szeretettel készített, névre szóló karácsonyi meglepetéscsomagjai különösen szívmelengető pillanatokat hoztak a diákok számára. Az adventi gyertyagyújtást karácsonyi műsor és közös éneklés tette meghitté az iskola zenei formációjának közreműködésével, majd a 13.A osztály lendületes ABBA-táncprodukciója és a tanári énekkar meglepetésműsora gondoskodott a felejthetetlen élményről. Az ünnepi programsorozat karácsonyi piknikkel folytatódott az aulában, ahol szendvics és meleg tea várta a résztvevőket, ezt követte a „Karácsonyi Nyereményeső” tombolasorsolás, valamint a hagyományos Karácsonyi Röplabdabajnokság, ahol diák- és tanári csapatok mérték össze tudásukat. Az adventi időszakot az utolsó tanítási napon karaoke, Just Dance és karácsonyi kézműves sarok zárta, méltó lezárásaként egy élményekben gazdag, közösségépítő ünnepi időszaknak.