Kategóriák
Híreink-kik

Szemetet gyűjtöttek diákjaink

Iskolánk, a Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 21 lelkes tanulója és 5 kísérő tanára részt vett a Wáberer Alapítvány  „Tisztítsuk meg a Zemplént!” akciójában. 55 zsáknyi eldobált szemetet szedtünk össze a Tokaj-Bodrogkeresztúr útszakaszon és a Lebuj környékén. Eldobni egy energiaitalos dobozt vagy egy üdítős palackot egy pillanat műve, nekünk összesen 104 órába telt a zsákok megtöltése!

Köszönjük a tanulóknak és tanáraiknak a lelkiismeretes munkát!

Vigyázzunk a környezetünkre, ne dobáljuk szét a szemetet!

Kategóriák
Híreink-kik

Szakmai kirándulás a Bor és kultúra című projekthét keretei között

2022. március 28-án 15 tanulóval meglátogattuk a Patricius Borházat és a Grand Tokaj Zrt-t. Célunk az volt, hogy vendéglátós tanulóink a gyakorlatban is megismerkedjenek azokkal a folyamatokkal, melyekről korábbi tanulmányaik során hallottak. A Patricius Borház gyönyörű természeti környezetben helyezkedik el Bodrogkisfaludon, a bor készítésének fázisai mellett Molnár Péter birtokigazgató a szőlőtermesztés múltjáról, jelenéről, a szőlőfajtákról tartott élvezetes, szemléletes előadást.

A kirándulás második helyszíne, Tolcsván a Grand Tokaj Zrt. borászata volt. A Patricius Borház minőségi borkészítésével szemben találkozhattunk a felvásárlások útján beszerzett szőlő feldolgozásával. Hatalmas tartályok, palackozó gépsor jelezte, hogy ez a borászat a mennyiségi igény kiszolgálására vállalkozott. Az üres üvegektől a bedobozolt, árusításra kész termékekig figyelemmel kísérhettük a palackozási folyamatot.

Nagy élmény volt a tanulók számára, hogy nem volt ismeretlen ez a terület, érdeklődéssel követték végig a tájékoztatókat, melyekből szakmai tudásuk tovább fejlődhetett.

Kísérő tanárok: Baloghné Komáromi Tünde, Hetziné Csáki Júlia

Kategóriák
Híreink-kik

Országos döntőben a KERI-s diákok

Gratulálunk!

Fitos Bettina és Szacskó Bianka, iskolánk 14.A osztályos tanulói továbbjutottak az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntő fordulójába, pénzügyi és számviteli ügyintéző szakma területen.

Irány Győr, ahol országosan a szakma 25 legjobb diákja mérkőzik majd meg egymással, április 12-14 között!

A további megmérettetéshez kitartó felkészülést és sok sikert kívánunk!

Felkészítő tanárok: Hengspergerné Szabó Gyöngyi, Ress Eszter

Fitos Bettina
Szacskó Bianka
Kategóriák
Híreink-kik

EUROPASS Mobilitási igazolványok átadása

A Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban 2021. december 16-án ünnepélyes keretek között került sor az „Irány Európa! Erasmus+ gyakorlat Csehországban és Olaszországban” című pályázatunkban, a prágai szakmai gyakorlaton résztvevők számára kiállított Europass mobilitási igazolványok átadására.

A 2021. október 10-30. között Prágában három hetes szakmai gyakorlatot teljesítő 11 tanuló igényesen elkészített prezentációkon keresztül mutatta be a külföldi szakmai tevékenységét. Beszéltek többek között a gyakorlati helyükről, az ott elsajátított új ismereteikről, elvégzett feladataikról, szabadidős programjaikról, illetve összefoglalták a hallgatóság számára, hogy miért érdemes egy ilyen jellegű projektben részt venni.

Ezúton is gratulálunk a gyakorlatot sikeresen teljesítő diákjainknak!

Kategóriák
Híreink-kik

Olasz témahét a KERI-ben

Iskolánkban, a Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban 2021. november 22-26 között „Olasz projekthetet” tartottunk.

A témahét célja Olaszország megismerése és népszerűsítése a 2022 nyarán megszervezésre kerülő trieszti Erasmus+ nyári gyakorlat kapcsán.

Tanulóink és oktatóink a szakmákhoz kapcsolódó projektek során választottak témát, tervezték meg tevékenységüket, hozták létre a produktumokat és értékelték a hetet.

A vendéglátáshoz kapcsolódóan a konyhai gyakorlatokon ínycsiklandozó pizzák, raviolik, lassagnék készültek, melyeket a felszolgálók szépen díszített olaszos büféasztalokon mutattak be finom kávék és limonádék kíséretében.

Idegenforgalmi órákon bejárták az olasz „csizmát”, csoportosan készített prezentációk segítségével ismerték meg a tartományokat. Földrajz órán elkészítették az Etna makettjét, ahol igazi lávakitörést idéztek elő a tanulók.

Idegen nyelvi órákon szakmaspecifikus, földrajzi, kulturális és sok más információ alapján elkészített anyagból könyv, matematika órán az osztály létszámához igazodó nyersanyag kalkulációs receptfüzetek készültek.

A kereskedelem ágazat tanulói a tanboltban olasz termékeket bemutató asztalt (disply) készítettek, a gazdálkodásmenedzsment ágazat gazdasági szempontok szerint dolgozta fel a témát. Humán órákon az olasz irodalom, jövevényszavak, költők, művészek, az olasz történelem került feldolgozásra.

Tanulóink és oktatóink nagy lelkesedéssel vettek részt a pojektekben, gyakorlatorientáltan ismerkedhettek meg Európa közkedvelt turisztikai úticéljával, Olaszországgal. A nyári gyakorlat során 14 tanuló a valóságban is átélheti a mediterrán életstílust, megismerhetik a nyüzsgő tengerparti város hangulatát, munkavilágát.

Kategóriák
Híreink-kik

Advent első vasárnapja

2021. november 18-án gyújtották meg Tokajban az első adventi gyertyát. Az ebből az alkalomból tartott kézműves kirakodó vásáron iskolánk is képviseltette magát. Diákjaink a saját maguk által készített apróságokkal, finomságokkal kedveskedtek az arra járóknak.

Kategóriák
Híreink-kik

Diákjaink Prága szállodáiban

„Irány Európa! Erasmus+ gyakorlat Csehországban és Olaszországban ”

Szakmai gyakorlat Prágában

  1. október 10-30. között iskolánk 11 tanulója vett részt a Tempus Közalapítvány Erasmus+ szakképzési mobilitási pályázatának keretein belül szakmai gyakorlaton Csehország fővárosában, Prágában. A tanulók valamennyien 11-13. évfolyamos, vendéglátás-turizmus ágazaton tanuló szakácsok, vendéglátásszervezők és pincérek voltak.

Tanulóink öt kiváló minősítésű, Prága központjában elhelyezkedő hotelekben dolgoztak. A gyakorlat végeztével pozitív visszajelzéseket kaptak: szakmai tudásukkal minden esetben elégedettek voltak, illetve szívesen vették a fejlődésre való hajlandóságukat. A diákok nagyon sok tapasztalatot szereztek a reggeliztetésben, a cseh konyha jellegzetességeinek megismerésében, a nemzeti ételek elkészítésében.

Kiemelten fontos volt számunkra a tanulók idegen nyelvi kompetenciáinak fejlesztése. A külföldi gyakorlat abban is segítségükre volt, hogy sikerült új motivációt szerezniük az idegen nyelvek tanulásához.

A szabadidő egy részét igyekeztünk hasznosan eltölteni. Különböző programokból válogathattak a tanulók, elsősorban hétvégén: gokartozás, városnézés (több részre lebontva tekintettük meg Prága látványosságait), a prágai vár és múzeum meglátogatása, vásárlás a város legnagyobb bevásárlóközpontjaiban, séta a folyóparton, illetve vízibiciklizés.

A gyakornokok élményekkel, barátságokkal, új ismeretekkel és szakmai tapasztalattal gazdagon térhettek haza.

Kategóriák
Híreink-kik

Szakmai kiránduláson a KIK-es kereskedelmi ágazaton tanulók

Iskolánk kereskedelmi ágazaton tanuló diákjai 2021.10.19-én szakmai kiránduláson vettek részt az Észak- Kelet Pro- Coop Zrt 3527 Miskolc, Fonoda utca 11-13 szám alatti nagykereskedelmi raktárában.

A nagy mennyiségű áruk, magas raktárak, a raktározás és az áru összeállítás elemei bemutatták tanulóinknak a tárolás fontos feladatait. Szárazáru raktárban, vegyi raktárban közel 9000 féle terméket láthattak, a friss áru raktárban 7000 termékkel ismerkedhettek meg. Modern árumozgató eszközökkel, áruszállító járművekkel találkozhattak. Aktív résztevői voltak egy rendelés összeállításának is. Mindezt a napi munka végzés alatt tekinthettük meg.

Tapasztalatokban gazdag napot töltöttünk el.

Kategóriák
Híreink-kik

Szakmai kiránduláson a 10.A osztály

A 10.A osztály részére tanulmányi kirándulással egybekötött pályaorientációs szakmai napot szerveztünk 2021. szeptember 15-én.Az ilyen kirándulások nagyban hozzájárulnak a diákok gyakorlatorientált szemléletmódjának a megerősítéséhez, a környékbeli vendéglátóegységek megismeréséhez és segít a gyakorlati képzőhely kiválasztásában.

A kirándulás célpontjai voltak:

Tokaj Fesztiválkatlan – a Dereszla Bisztró (Bodrogkeresztúr) – a Sárga Borház (Disznókő dűlő) – a Mad Wine Borászat , az Első Mádi Borház,  az Aszúház rendezvényközpont  – és a Hotel Botrytis (Mád).

Kategóriák
Híreink-kik

Lezajlottak a szakmai vizsgák

Iskolánk ebben a tanévben is számos fiatalt indított útra a nagybetűs ÉLET-be. Az alábbi szakmákból szereztek bizonyítványt diákjaink:

  • Pincér: 11 fő
  • Szakács: 16 fő
  • Eladó: 14 fő

Érettségire épülő szakmák:

  • Kereskedő: 4 fő
  • Vendéglátásszervező: 10 fő
  • Pénzügyi-számviteli ügyintéző: 6 fő

GRATULÁLUNK!

Sok sikert kívánunk a továbbiakban!